30 évesen kaptam meg a diagnózist, és egy gyógyszert, amit remélhetőleg segít. Segített is. Nekem semmi perc alatt rendbe jött tőle a hormonháztartásom (is), és hamar teherbe estem. A terhesség mondjuk nem volt egy sétagalopp, mert hamar kialakult a terhességi diabétesz, de elkerült mind a koraszülés, mind a túl nagy születési súly. Most itt vagyok 33 évesen, egy 2 éves gyerekkel. Gyógyszert szedek (fele mennyiséget, mint szülés előtt), menstruálok is, csak hát a fogyás? De hogy miért is akarok fogyni? Hiú vagyok? Persze az is. Jó lenne normális ruhákban járni, és jó lenne, ha a tükörben nem valami formátlan izé nézne vissza. De főként az egészségem aggaszt. Ha még az inzulinrezisztenciát nem is nézzük. Szóval a 163 centis magasságomhoz a 92 kg, durván sok. És hát az ember nem lát 92 kilós 80 éves néniket. Én meg úgy tervezem, hogy szép hosszú életet fogok élni. Persze a kövérség már eleve gáz lenne, de itt van nekem ez az izé. Mik is a kilátások? Az inzulinrezisztencia eleve a belépő a 2-es típusú diabéteszhez. Előttem van a kép, hogy 92 kilósan 50 éves vagyok, és inzulinon élek. Ilyenkor mindig felháborodom magamban, hogy na ne bassz. Oké, hogy ezt osztotta a gép, meg az eddigi életmódom is erre visz, de nekem totál más elképzeléseim vannak. Aztán persze hamar belátom, hogy oké, hogy nem ezt szeretném, de ehhez kellene valamit tenni is. Na az amiben elég gyengén állok.