Mikor még nem tudtam, hogy IR-es vagyok, valahol sejtettem, vagy reméltem, hogy van valami velem ami nem normális. Magyarán kicsit hátra akartam dőlni, hogy igen, nekem papírom van róla, hogy miért vagyok kövér. Persze az ember ha gondolkozik, akkor idővel rájön, hogy ilyen nincs. Lehet benne igazság, de genetikára fogni az egészet ostobaság. Szóval az IR-t én nagy valószínűséggel örököltem anyukámtól. Vagyis, és itt jön a vagyis, a hajlamot. Mert ha világ életemben sportoltam volna és normális kajákat eszek, akkor nem alakult volna ki. Szóval igen, van egy ilyen dolog, hogy genetika, de az nem felelős mindenért. Aki otthon ül a tv vagy számítógép előtt, tolja magába a pizzát, meg a kólát, meg sajtos pogácsát, meg a somlói galuskát, az bizony előbb utóbb kövér lesz és vagy IR-es később cukorbeteg. Akinek erre mondjuk van hajlama, az mondjuk előbb. Mert ha például igaz lenne a "genetika" elmélet, akkor mondjuk aki rendszeresen sportol, és egészségesen étkezik, azok között is lennének kövérek és IR-esek. De olyan nincs nagyon. Persze itt meg lehetne fogni a dolgot, hogy de hogy vannak nem kövér IR-esek is. Való igaz, de olyan aki aktívan sportol vékony és IR-es, elképzelhető, hogy van, de szerintem nagyítóval kell keresni. 

De hogy ez miért jutott eszembe? Két gyerek példáján keresztül bemutatom. Az egyik közeli ismerősünk. Tény, hogy apuka kövér. Tudtommal soha életében semmit nem sportolt, még a sarokra is kocsival jár, a munkája nem fizikai jellegű, és emellett megeszik kb. annyi szénhidrátban gazdag kaját, mint egy maratonfutó. Anyuka annak idején így "tartotta", ami szerepet később a barátnője vett át, és eteti a csávót, ha kell ha nem. Nekik született egy gyerekük, akit folyamatosan etettek. A szó szoros értelemben, ha a gyerek egyet nyekkent, tolták a szájába a cumisüveget, aki mindig fullra volt töltve kajával, aminek meg is lett az "eredménye", ugyanis a normál 3 kg körüli születési súlyához 3 hónap alatt több, mint 5 kg-ot hízott. Brutálisan nézett ki szegény, meg sem tudott mozdulni. Persze jelezte a védőnő meg a gyerekorvos, hogy kicsit lassítani kellene a hízáson, mert három hónaposan a súlya csaknem akkora, mint egy egy éves gyereké. Erre a csaj rögtön hárított, hogy de hát neki ilyen a genetikája, mert apuka is kövér. Hát a faszt. Apuka azért kövér, mert egy héten gyalogol összesen 1 km-t, ami az összes fizikai aktivitását jelzi, mellette meg tolja ebédre a rántott sajtot hasábbal, meg vacsorára az egész pizzát. A másik példa friss, bölcsődei élmény. Egyik kisfiút apukája szokta hozni reggel. Apuka ránézésre is van 160 kg, de elképzelhető, hogy 180, és a két év körüli kisfia sem vékony. Nem hogy nem vékony, egyenesen vaskos kisgyerek. Persze tudjuk, "genetika". Ma reggel együtt öltöztettük a gyerekeinket. A kiscsávó kezében volt egy műanyag tányér, amiből pom bear macikat majszolt. Mindezt reggel, 10 perccel a bölcsis reggeli előtt. Aranyos volt, mert rögtön megkínálta a kislányomat, aki leharapta a maci fülét, majd a kezembe nyomta, és haladt be a csoportba. Néztem, hogy és nekem még lelkiismeret furdalásom van amiatt, hogy a reggeli zabkásájára rakok kakaót. Persze a mi gyerekünk is evett már chipset. Tudja, hogy mi az. Néha apukára rájön és vesz egy zacskóval (kéthetente, havonta, háromhavonta), és akkor kap belőle, mert olyat nem csinálunk, hogy mi eszünk valamit, ő meg nem kaphat belőle. De persze ne legyek negatív, lehet, hogy a chipses dolog egyedi eset volt, mert mást nem akart enni. Nálunk mondjuk úgy működnek a dolgok, hogy mindig van két, háromféle menekülőkaja, amit nagy biztonsággal megeszik, akkor is, ha beteg, ha nyomi stb. Ilyen a banán, a cserpes vagy landliebe epres joghurt, a kölesgolyó vagy tönkölyropi. Szóval ha valamiiért nem eszi meg a standart reggelijét vagy vacsoráját (ami előfordul), akkor jönnek ezek a lehetőségek, melyek közöl egy mindig bejön. De ezek azért viszonylag ételek egy gyerek számára, és továbbra sem gondolom, hogy mondjuk a pom-bear macit fel kellene venni a listára. Szóval lehet, hogy baszhatom az egész kajára odafigyelést, mert a gyerekem így is úgy is IR-es lesz, de azért lehetőségeim szerint a kockázati tényezők számát igyekszem csökkenteni. Kicsit meg szeretném veregetni a vállam, hogy talán eddig sikerül. A gyermek normálisan étkezik és eddig normális súlyú is. Bízom benne, hogy így is marad. Tehát a cél nála a megelőzés, nálam meg, hogy meg a kialakult állapoton való javítás.