Három év után eljutottam végre endokrinológushoz. Elvileg a szoptatás befejezése után kellett volna visszamennem, de akkor csak a terhességi diabéteszes dokihoz tudtam volna, és az egy vadbarom volt, így kibuliztam egy másik dokit magamnak. Sok időbe telt, de megérte várni. A dokinő, akihez kerültem nagyon kedves és szakmailag is jònak tűnik. Mivel fél éve elkezdtem ismét szedni a metformint (háziorvosi engedéllyel), ezért a szokásos vizsgálatok elvégzése csúszik. Abba kell hagyni a gyógyszert, majd pár hét múlva cukorterhelés stb. Egy hete nem szedem a metformint, de már most kivagyok. Hála az égnek bírom magam kontrollálni, de azért kemény. Elszoktam tőle, hogyha normálisan eszem, akkor fél órával az étkezés utàn éhes vagyok. De ez ugye ezzel jár. Nem is értem, hogy mielőtt diagnosztizálták nálam az inzulinrezisztenciàt, hogyan sikerült olyan időszakokat végighúzni, mikor nem híztam. Na mindegy. Ez a két hetet csak kibírom. Persze minden nap ráállok a mérlegre, hogy na mennyit sikerült hízni. Egyenlőre tartom a súlyom, de gyakran érzem, hogy esik le a béka segge alá a vércukrom, gyakrabban tudnék enni. És tudom, hogy nem jó, hogy nem eszek, így liftezik a cukorszintem, de erre az időszakra bevállalom.