azon filózok,  hogyha belevágok valamibe, akkor azt miként tegyem? sokaknál módszer a drasztikus váltás. kinéznek egy napot és onnantól kezdve beleadnak apait, anyait. mivel egy zsákra való drasztikusan induló, majd idővel elhaló próbálkozásom volt, ezért hajlok afelé, hogy szépen kidolgozok egy ütemtervet, és fokozatosan építem be a változásokat az életembe. ennél a módszernél mondjuk nem csak egy kezdő, hanem egy végdátumot is célszerű lenne bevezetni. amúgy a kezdő dátum már megvan. április 1-én tervezek indítani valamit. az, hogy valami kis változás lesz, vagy drasztikus, még kitalálom addig. 

Van egy furcsa perverzióm. Imádom másoknak az életmódblogját olvasni, legyen szó fogyokúrás blogról, gyúrós, vagy akár futós blogról. Ami ezekből többnyire kiderül, hogy imádunk észt osztani, illetve mellet verni. Nézzétek, olvassátok, tapsoljatok. én mondjuk főként a friss blogokat szeretem. a lelkesedést, az első pár nap, majd pár hét eufóriáját. aztán egyre ritkuló posztok következnek, majd totál megszűnnek a bejegyzések. a legcsúfabb, amikor törlik a picsába az egészet. persze vannak sikerblogok is, amik néhány hónapot, akár még évet is kihúznak, de elég ritka az ilyen versenyző. szeretem azokat a blogokat, melyeket olyan emberek írnak, akiknek tényleg sikerült. aki kövér volt, és lefogyott, és sportol, és maratont fut, és jól érzi magát a bőrében. ők tényleg példa értékűek. jó látni, hogy van akinek sikerül. az ő példáik alapján (is) indul harcba megannyi lusta, kövér, motiválatlan versenyző, akik közül a legtöbb rövid, de főleg hosszú távon továbbra is lusta, kövér és motiválatlan marad. mert hát lássuk be életmódot váltani kurva nehéz. ahhoz, hogy az ember komolyan nekiinduljon, kell egy nagy indító lökés. na igen, ezt általában nem egy pozitív életesemény generálja. inkább olyanok, hogy elhagyott a pasasom, de én megmutatom, hogy mire vagyok képes, fogja még rágni a küszöbömet, vagy ugyan ez férfi oldalról. jó kiváltó ok még egy esküvő, vagy osztálytalálkozó, ahol az ember 10 éve nem látott ismerősök között megàllapìtja, hogy baszd meg de szarul nézek ki. egy boldogtalan párkapcsolat, vagy épp a durva magány, egy betegség stb. úgy látom, hogy minél nagyobb a trauma, annál jobban, és annál hosszabb ideig bírja felszívni magát valaki. a felszívom magam, és a csakazértismegmutatom magamnak (na jó ne legyünk álszentek, és a megmutatom magamnak, az inkább egyenlő a megmutatom másoknak kifejezéssel) érzés nagyon hatékony motivációs erő egy életmódváltásnál. a nagy probléma akkor van, mikor épp nincs kéznél valami baromi nagy külső, vagy belső motivációs erő. akkor a fene megette úgy ahogy van. én a sok kudarcélményem egyik fő okát (van még persze ezer) abban vélem felfedezni, hogy nem tudom magam motiválni. szóval nem a fasza étrend kialakításával, meg a futócipő megvételével kell kezdenem, hanem valami fasza erős motiváció előkerítésével. 

amitől ki vagyok akadva. vannak az egyszerű fogyókúrák, vagy táplálkozási szokások. pl. aki vega, nem eszik húst. az atkins diéta mellőzi a szénhidrátot. a gi diéta az ételeket glikémiás index szerint sorolja. és akkor itt van ez a rühes inzulinrezisztencia. nem mindegy, hogy mikor, nem mindegy, hogy mennyi és nem mindegy, hogy milyen típusú szénhidrátot eszel. nekem a fő gondom a milyennel van. ugyanis addig volt "boldog" az ember, még az a nézet tartotta magát, hogy nézd a szénhidrát mennyiséget, plusz a gi-t. aztán kiderült, hogy nem egészen, sőt vannak olyan ételek, amiknek közük nincs a szénhidráthoz, mégis durva inzulinválaszt gerjesztenek. pl. ilyen a marhahús, vagy egyes helyeken a hal. aztán vannak a megosztó dolgok. pl. a cukrosoknak a natur joghurt isten király kaja. de viszont ir-ben felér egy isten csapással. jó olvastam egy helyen, hogy az tévedés, mert nem a natúr, hanem a cukrozot gyümölcs joghurt értékét nézték. minden esetre én vadászok már egy ideje egy korrekt inzulinindexes táblázatra, de sehol sem lelek, így meg nekiállni bárminek elég gázos. 

vannak otthonról hozott rossz táplálkozási szokások, amiket már rég levetkőztem. pl. nem iszok szörpöt, cukros teát, üdítőt. a folyadékbevitelem már vagy 10 éve citromos teából és vìzből áll. persze ez nem túl sok pozitívum, de valszeg pár kilót megspóroltam vele. és kb. ennyi jót bírok elmondani. ami gázos, hogy tudom, hogy a sejtek inzulinérzékenységét intenzív aerob mozgással tudnám javítani. tudom, de semmit sem teszek ez ügyben. tudom, hogy a gyorsan felszívódó szénhidrát nekem eléggé odabasz. tudom, hogy káros, de mégis eszem. halovány kísérletek vannak, pl. nyírfacukrot rakok a kávémba, vagy néha veszek rozskenyeret, durum tésztát... de mindezek jótékony hatása eltörpül amellett, hogy mennyi rohadt csokit, krumplit, rizst, meg pékárut megeszek. 

30 évesen kaptam meg a diagnózist, és egy gyógyszert, amit remélhetőleg segít. Segített is. Nekem semmi perc alatt rendbe jött tőle a hormonháztartásom (is), és hamar teherbe estem. A terhesség mondjuk nem volt egy sétagalopp, mert hamar kialakult a terhességi diabétesz, de elkerült mind a koraszülés, mind a túl nagy születési súly. Most itt vagyok 33 évesen, egy 2 éves gyerekkel. Gyógyszert szedek (fele mennyiséget, mint szülés előtt), menstruálok is, csak hát a fogyás? De hogy miért is akarok fogyni? Hiú vagyok? Persze az is. Jó lenne normális ruhákban járni, és jó lenne, ha a tükörben nem valami formátlan izé nézne vissza. De főként az egészségem aggaszt. Ha még az inzulinrezisztenciát nem is nézzük. Szóval a 163 centis magasságomhoz a 92 kg, durván sok. És hát az ember nem lát 92 kilós 80 éves néniket. Én meg úgy tervezem, hogy szép hosszú életet fogok élni. Persze a kövérség már eleve gáz lenne, de itt van nekem ez az izé. Mik is a kilátások? Az inzulinrezisztencia eleve a belépő a 2-es típusú diabéteszhez. Előttem van a kép, hogy 92 kilósan 50 éves vagyok, és inzulinon élek. Ilyenkor mindig felháborodom magamban, hogy na ne bassz. Oké, hogy ezt osztotta a gép, meg az eddigi életmódom is erre visz, de nekem totál más elképzeléseim vannak. Aztán persze hamar belátom, hogy oké, hogy nem ezt szeretném, de ehhez kellene valamit tenni is. Na az amiben elég gyengén állok.

Na jó ez így túlzás, de tény, hogy az otthonról hozott dolgok meghatározzák a jelent. 1. a genetika: valszeg anyámtól örököltem a hajlamot. azért csak valószínű, mert őt már nem tudom megkérdezni és nála hivatalosan sosem állapították meg az IR-t. de világ életében menstruációs zavarokkal küzdött, neki is megvolt ez a fura hasra es törzse rakódó zsírpárna és súlyos d-vitamin hiány is volt nála (amit csontritkulás miatt néztek). szóval nem biztos, de esélyes, hogy anyukám is ezzel küzdött. 2. a családi szokások. persze emiatt sem hibáztathatok senkit, mert anno nem volt kikiálltva a finomított szénhidrát fő ellenségnek. a maga módján anyám próbált egészséges (nek vélt) ételt elénk tenni. pl. mikor kikiáltották a zsírt bűnösnek, kikerült a spjájzból a zsírosbödön, és jött a vénusz olaj. vagy mikor épp a tojás is feketelistán volt a koleszterin miatt, akkor azt is visszafogta. persze azóta már más nézetek uralkodnak. anno pl. tökre normális volt, hogy szörpöt isznak a gyerekek, meg hogy a kancsò teába három evőkanál kristálycukor kerül. utòlag visszanézve persze az ember fogja a fejét, hogy te jó ég, miket ettünk gyerekkorunkban. sajna ezek mind hozzájárultak az inzulinrezisztenciám kialakulásához. a parizeles zsemle reggelire, a kakaóscsiga tízóraira, a jó kis menzakaja, a darástésztával, a körözöttes kenyér uzsonnára és a melegszendvics vacsorára. 

Szóval kb. a teenager korom elején kezdődtek a problémák. Menstruációs zavarok és hízás. Persze akkor a kutya nem kapcsolta össze, hogy ez a két dolog összefügg. Már majdnem 20 éves voltam, mikor először felkerestem egy nőgyógyászt, hogy csókolom, össze-vissza, de általában sehogy nem menstruálok. Azt hittem majd a serdülőkor elmúltával rendeződik, de nem. "Megoldás", felírtak fogamzásgátlót, hogy az majd "rendezi" a ciklust. Kis fogalmatlan picsaként, oké persze, és elkezdtem fogamzásgátlót szedni. A következő csaknem 10 évben szinte folyamatosan szedtem is. Ha nem, akkor nem menstruáltam, és pár hónap után ismét a nődokinál kötöttem ki, aki ismét felírta a gyógyszert. Közben a súlyom robbanásszerűen nőni kezdett, hol lassabb, hol gyorsabb ütemben. Sosem voltam egy 45 kilós nádszál, de 60 kilós érettségis súlyom hamar csak álom maradt. 25-26 éves koromra a 96 kg sem volt ritka. a 20 és 30 év közötti időszakot lehetne nevezni, a sikertelen fogyókúrák évtizedének is. Sokan, mikor fogyókúráznak, akkor gyorsan leadnak jópár kilót, aztán utána gyorsan visszaszedik. Na én a leadással is gondban voltam. Pedig volt minden. Sanyargatás, alig evés, durva sport, vagy mindkettő egyszerre. Aztán 28 évesen eljött a családalapítás gondolata. Nődoki felkeres, fogamzásgátló abbahagy. Menstruáció sehol. Jótanács dokitól, fogyjak le. Hónapok telnek, durva diéta, kemény sport, majd egy év után egy szem menstruáció. Doki felkeres, lesújtó eredmény, ovuláció sehol. És akkor végül beutalót kaptam endokrinológiára. Innen már pofon egyszerű volt a dolog. Bajusszal, a dokimmal októberben találkoztam először, kivizsgált, majd megállapította a pcos-t (ciszták nálam sosem voltak, de a többi tünet megvolt, így a diagnózis stimmelt). Ekkor persze, már az internet világában mindennek utána néztem. Kaptam egy jó kis AHA élményt, hogy hát persze, hogy ezért nem sikerült nekem sosem a fogyókúra. Inzulinrezisztenciával pont ez, ami kurva nehéz. Mert milyen "egyszerű" mondjuk egy szénhidrátcsökkentett diéta... annak akinek nincs szénhidrát anyagcsere zavara. Szóval magyarázat volt, diagnózis volt, megoldás volt. Vagyis megoldás, hogy hogyan lehet gyógyszerrel megkísérelni helyreállítani a dolgokat.

33 éves nő. 92 kg. inzulinrezistens. egyrészt rohadtul unja már, hogy 92 kg . utálja a tudatot, hogy valamit gyorsan kellene tenni, mert erősen kinéz egy 2-es típusú diabétesz. rohadtul utálja, hogy intenzìv sport és fegyelmezett étkezés kellene. hogy miből szenved hiányt? a legnagyobb hiány az akaraterő. sosem jeleskedett benne, de most totál nulla. aztán a pénz. lehet, hogy csak szar kifogás, de annak mondjuk nem rossz. szóval kevés a zseton, így edzőcucc, kondibérlet, otthoni fitneszgép, fullos egeszséges kaja szevasz. Miért ír blogot? leírja a szerencsétlenkedéseit, hátha tanul belőle. vagy ha ő nem is, majd tanul belőle valaki más.